HTML

BridzsitDzsonsz bekaphatja

A blog történeteiben olvasható szereplők tökéletesen a képzeletem szüleményei. Bármilyen, bármekkora, bármennyi hasonlóság létező emberekkel, csak és kizárólag a véletlen műve.

Friss topikok

Címkék

...mert néha nekem is lehet...

2014.10.16. 22:04 :: BridzsitDzsonszvagyok

Ha már annyit hangoztattam, hogy adjuk önmagunkat, akkor szeretném megragadni a lehetőséget, hogy tomboljak egyet. Meg panaszkodjak. Mert ugye azt is elmondtam már sokszor, hogy olykor-olykor lehetünk dühösek, fetrenghetünk saját taknyunkban-nyálunkban a padlón egy ideig óráig, mert az is kell. És a blogom nem a rövid bíztató dolgokról szólt sohasem. A blogom az őszinte, odamondó, néha szenvelgő, aztán hatalmas magasságokban járó lányról szólt. Arról, aki világ életében túl őszinte volt, aki néha emiatt meg is égette magát. Ez a lány továbbra sem akar színjátékot játszani, még mindig utálja a hazugságot. Arról a lányról, aki túl érzékeny. Arról a lányról, aki órák alatt képes végigjárni a pokoltól a menyországig létező összes érzést. Viszont arról a lányról is, aki minden egyes alkalommal fel tudott állni a padlóról. Mert nem kevés földönfetrengésben volt része az elmúlt években. 

adorable-amazing-awesome-beautiful-brown-hair-sad alone true love sad alone girls cute wallpapers (1).jpg

Ez van, ilyen vagyok, már nem akarom tagadni. Próbáltam más lenni. Nyiván sikerült is. Sok dologban. Már vannak saját kis taktikáim, hogy mikor mit kell magammal tennem, hogy a végtelenül szélsőséges érzéseimet kezeljem. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy írni is pont ezek miatt tudok. És az írás, illetve Ti rengeteget adtok nekem. Mert, ha egyszer elönt egy érzés, mindegy milyen, akkor a szívem csordultig lesz vele, és képtelen vagyok magamban tartani. A kis pozitív, bíztató szösszeneteimet mintegy magamnak is írom sokszor. Sőt, olyan is előfordult már, hogy magamat olvasgattam, próbáltam elvonatkoztatni, attól, hogy én írtam, és érdekesen, furcsán tele lettem tőlük erővel. Hát szóval ez vagyok én. Komplikáltan kettős. De egy biztos: már szeretem magam. Már nincs kisebbségi komplexusom, és mostanában még a depim közepén is képes vagyok magamon nevetni. Most újra egy jókora depi közepébe csöppentem. Dühös, kedvetlen vagyok. Fáradt. Úgy valahogy mindenhez. Tudom, most jön a tombolós szakasz. Amikor ki kell adni magamból mindent, ami fáj. Mindegy hogy. Menni, bulizni, kihasználni minden pillanatot. Lerészegedni, torkomszakadtából énekelni. Nagyon nagyon dühösnek lenni. Elmondhatatlanul. Mindenkire. Meg persze magamra is. Aztán lehiggadni. Hívogatni zokogva a legjobb barátaimat. Összeomolni és sajnálni magam. Szenvedni. Nyálas zenéket hallgatni és hergelni magam még jobban. Utálni mindenkit és mindent az életemben. Igen, most ez a szakasz jön. Lehet, már nem ennyire szélsőségesen, az is lehet néhány momentum kimarad. De én is ember vagyok. Méghozzá meglehetősen érzelmes. Engedje meg a világ nekem, hogy nekem is elegem legyen néha. Engedjétek meg, hogy én is kiüvölthessem magamból, hogy mennyire utálok mindent.

tumblr_mw41b7I7xZ1qc9vzko1_500.jpg

De bármennyire és besokallok néha, aztán eszembe jut annyi minden egyéb. A másik oldal. Mert a pohár ugye lehet félig tele és félig üres is. Külföldön élni sokszor nehéz, honvágy, távolság. Igen, ez igaz. Viszont én hálás vagyok, hogy a legnehezebb szakaszomban nem kellett otthon lennem. Ott, ahol minden sarok, minden pad, minden illat arra emlékeztetett volna, akit felejteni akartam. Közben itt is lettek rengetegen körülöttem, akik a barátaim. Szóval tulajdonképpen tényleg két otthonom van.

Viszonylag hosszú ideje nem találok egy normális pasit. Egyszerűen hihetetlenül nehéz. Akikkel összefújt a szél, na azt hagyjuk is. Kritikán aluli mindegyik. Pár hétig minden szép és jó, aztán fordul a kocka. Voltam én már minden. Elhordtak már mindennek. De leginkább soha nem vettem észre, hogy mindegyik csak játszik velem. Nem feltétlenül tudatosan, de egyik sem szeretett engem, a lényemet. Most meguntam az egészet. Belefáradtam. Már nem érdekel. Nehéz hinni már bárkinek is, mert annyi ember hazudott és hitegetett. Viszont nekem meg kényelmes volt ragaszkodni nem valós kapcsolatokhoz. Egyszerűbb. Kisebb volt a fájdalom, mint amit anno átéltem. Mert azt az ellenségeimnek sem kívánom. És magamnak meg főleg nem. Szóval először a kis tudatalattim munkált. Bevonzottam az összes „nemkapcsolatot”. Aztán szépen előtört a tudatomba. Bedolgozta magát jó dacosan, zaklatottan. Nem akarok senkit magam köré, mert rettegek a fájdalomtól. Nem akarom a megszokott, jól működő életembe beépíteni. Illetve, óh, dehogyisnem. Nagyon is. Mindent megtennék még mindig azért, hogy megleljem a másik felem. Viszont most a kisebbik rossz ez, ami van. Egyedüllét. Hol itt a pozitívum? Hát ott, hogy ha végiggondolom az összes pasit, akkor mindegyik tanított valamit nekem. És a legfontosabb: még nem voltam kész a szerelemre. Mondhatjuk: teljesen kattant, hülye voltam. És ha talákoztam volna az igazival, ha egyáltalán a begőzölt állapotomban észreveszem, tuti elrontom. Az a Janka egyszerűen képtelen volt bármire is, annyira mélyen volt. Van még más is, amit szeretek: tényleg azt csinálok amit akarok. A magam ura vagyok és mérhetetlenül büszke arra, hogy egyedül megállom a helyem. Csak a saját gondjaimat kell kezelni, nem másokét. Én tényleg, valóban hiszek abban, hogy az igazi akkor jön, amikor kell jönnie. Amikor készen vagy önmagaddal. Amikor már tudsz adni és elfogadni. Csak hát az a gond, hogy azt azért be kell magamnak ismerni, nem fog az ajtómon kopogtatni, hogy helló, szia kislány, megjöttem, én vagyok a Mr. Igazi. És, ha az ember lánya annyira kiépíti tökéletes szingli életét, kvázi átesve a ló túloldalára, akkor aztán csákánnyal is jöhet az a kurva herceg, a nagy büszke, feminista, szingliségben észre sem fogom venni. Mert a nagy szavak tombolnak a fejemben: „nem kell senki, nem kell a komplikáció, nem kell a hiszti, nem kell az igazodás, nem kellenek a hazug szavak, az aggódás, senki nem bánt, senkit nem bántok.” Tökéletes így minden. Jobb, ha nem is kötődök senkihez. És az a félelmetes, hogy a vonzás törvénye szerint ezt is megkapod. Nekem ezt is sikerült. Most valahol pont itt állok. A szívem körbebástyáztam. Nem is kicsit. Komplett, kiképzett hadsereg védi a páncélozott, szögesdrótos falakat. Vérebek, és fegyveres őrök. Egyszerűen nem fér be az érzelemnek semmilyen szikrája sem. Viszont abban is hiszek, hogy az emberem pontosan tudja a gyenge pontot az erődön. És le fogja bontani a falakat. Szépen, lassan, okosan, de meg fogja oldani. Addig meg legalább a nem megfelelő, kósza, ilyen olyan mások nem férnek hozzá. Mert anno egy csóktól is szerelmes lettem, ma meg már sokkal többtől sem. Már soha többet nem leszek „nemkapcsolatban”, már nem én leszek a „csakmegtörtént” lány. A „miértne?” csaj.

Szóval most nekem is elegem van. Elegem van az életemből, a pasikból, az emberekből körülöttem. Hiányzik a hazám, honvágyam van. Besokalltam már most az esőtől, hogy nem tudok futni, az alkotói válságomtól és a bénultságomtól. Abból, hogy fogalmam sincs, mit akarok az élettől. Hányingerem van az egész világból, ahova tart, hogy mindenki lelkisérült, kattant, és ez még nem is baj, de azon túl, hogy be sem meri ismerni, még másokra is tolja, másokat bánt, hibáztat.

 

Cool_Girl dp for facebook.jpg

Én vállalom: nem vagyok százas. Kettős vagyok és állati komplikált. Nem könnyű velem lenni, semmilyen minőségben. Tisztelem a barátaim, hogy még mellettem állnak. Megértem a pasikat, hogy nem feltétlenül tudnak velem mit kezdeni. JanCica nagyon szeretne újra bújos, nem bizalmatlan kiscica lenni. De egyelőre megmarad harcos nagy macskának. Viszont az indulatos, heves vadmacska, szelidíthető. Módszerek vannak rá. Egy másik nagyvad pedig pontosan fogja tudni a dolgát...

Szólj hozzá!

Itthonról otthonra...

2014.10.10. 21:25 :: BridzsitDzsonszvagyok

Az új posztom után, külön is beköszönnék. Igen, visszatértem. Egy hét Budapest áll mögöttem. Hát, érdekes volt. Bevallom őszintén, mot nem vágytam haza. Illetve persze igen, de nem volt az a gyomorgörcsölős, sírógörcsös, várakozásteljességes honvágyam. Ezt nagyon jó jelnek éreztem: jó helyen vagyok a kis popómon, ott ahol vagyok. Minden alakul körülöttem, a puzzle darabok, csak kerülnek a megfelelő helyre. A nagyrésze már megvan. A közepe, ott, ahol a lényeg látható. A széle, ami ugye mindig a legnehezebb, na az vár még összepakolásra. Haladok, haladok, de ez egy több millió darabos kép, nem lehet egyik napról a másikra megcsinálni. Viszont már türelmes is lettem. Úgyhogy nem tudom mikor, csak azt tudom, hogy a képem elkészül. És akkor majd büszkén fogom csodálni. Szóval Budapest. Ó, igen. Fantasztikus város. Az épületeivel, az utcáival, a terecskéivel. A maga sokszínűségével, egyszerűen csodálatos. Persze nekem duplán. Ott születtem, ott éltem majdnem 32 évet. Nem tagadom rengeteg minden hiányzik.

DSCF0435.jpg

Kicsit mindenhol otthon vagyok és valahol sehol sem. Kettősség. De mivel én pozitívan szemlélem már a világot, ez csak jó. Itt van az otthonom, ott a hazám. Itthonról otthonra. Vagy fordítva. Ott a család, a régi barátok. Itt az új barátok, és az új Janka. Az a Janka, akit nagyon szeretek. Még, akkor is, ha néha nehéz neki. De ez már nem érdekel. Inspirálódom, feltöltődöm. És például a nagy sóhajtozásokkal teli Budapesten, újra írtam. Vettem egy füzetet meg egy tollat. És alig tudtam abbahagyni. Aztán otthon már honvágyam volt Dublin iránt. Az én kis megszokott itteni életem hiányzott ott. Most szükségem van megint pihenésre. Kipihenni a szabadságot. De legalább máshogyvagyok fáradt. Feltöltődött a szívem Budapesttel egy időre. Megyek majd, ez nem is kérdés, de az én életem most egyelőre itt van. És jó nekem itt. Bár, amiért eredetileg jöttem, azt mind elértem. Gyorsabban, mint hittem. Azóta újabb célokat tűztem ki. Van még itt dolgom, még ki tudok szedni ebből az országból, mentalitásból, hangulatból valamit, ami nekem kell. Szóval maradok. Egyelőre. Budapest neked meg ígérem, megyek szabadságra. Turistaként, amit egyszerűen imádok. Bár azt sem tagadom, hogy az utolsó napomon, gyalogosan a Szabadság híd közepén zokogtam, mint egy kis gyerek. Mert soha nem felejtem honnan jöttem. Mert mindig hiányozni fog egy séta a Duna-parton, egy vacsora a belvárosban, egy fagyi a Várban. Az ottaniak érintése.

DSCF0743.jpg

Viszont már hiányozna, az itteni barátokkkal a beszélgetés Dublin pubjaiban. A kollégáim hangos „welcome back” üvöltése, ölelés keretében. A vendégek kedvessége, mikor megkérdezik milyen volt a holiday otthon. A lakótársam olaszos temperamentumával üvöltött: welcome HOME hazaváró mondata. A város és az itteniek nyitottságának varázsa. És épp ezekért vagyok hálás mindenért. Mert bárhova is megyek, szeretnek és várnak. Köszönöm...

10703572_357023954459149_5639815403942701631_n.jpg

Szólj hozzá!

Ha van egy álmod ne mondj le róla. SOHA

2014.09.23. 17:15 :: BridzsitDzsonszvagyok

Azt tudni kell rólam, hogy volt olyan évem a gimiben, mikor tesiből kettes voltam. Ezt nem sokan érdemelték ki, nekem sikerült. Amikor lehetett fel voltam mentve, szerintem ebben is élen jártam, még olyan is előfordult szégyenszemre, hogy meghamisítottam az igazolást, mert nem volt kedvem mozogni. Volt egy-két sport, amivel nem volt bajom, de futni mindig is gyűlöltem. Mindegy volt, hogy rövidtáv, hosszútáv. A Cooper-teszttől meg egyenesen a hideg rázott. Tizenkét percig egyfolytában futni, na ne már! Volt iskolakör, amit rendszeresen elcsaltam villamossal. Szóval nem voltunk mi jóban, nagyon nem.

Aztán felvirradt a mára már piros betűs ünneppé avanzsált 2012. június elseje. Épp egy lélek nem volt a cardio részlegen. Gondoltam egyet, kipróbálom milyen futni. Úgy voltam vele, ha pofára esek legalább nem látja senki. És akkor kezdődött a szerelem. Körülbelül öt percet bírtam. De ez pont arra volt elég, hogy ráérezzek az ízére. És szárnyaltam. Termelődött az endorfin. Imádtam. Szépen lassan fejlődtem. Minden alkalommal egy kitűzött célért futottam, bizonyos kitűzött kilométert. És akkor ott a nyári hőség elől légkondicionált teremben jött az első álom és cél: Margitsziget. 5,3 kilométer, meg kell csinálnom. Meg fogom csinálni. Emlékszem az első négy kilométeremre, mennyei volt. Emlékszem az első nyolcra, vigyorogtam. És mikor már folyamatosan ment a 8-10 kilométer, döntöttem. Gyönyörű, napsütéses, langyos október elseje volt. Irány a Margitsziget. Mennie kell. Menni fog és kész. Körbefutottam. Fantasztikus érzés volt. Hihetetlen, felszabadító sikerélmény. Ennek már lassan két éve. Azóta Dublin utcáit koptatom. A helyszín más, de a szerelem lángol továbbra is. Hetente többször futok. Minimum 6-7 km-t. Pár héttel ezelőtt döntöttem újra: beneveztem életem első fél maratonjára.

10487420_10152774895173185_1401878497716487036_n.jpg

Egyszerűen tudtam, hogy meg tudom csinálni. Nem is lehet máshogy. Sikerült. Majdnem 21 km. Napok óta nem is igazán térek magamhoz. Hihetetlen, elmondhatatlan élmény volt. Majdnem nyolcezer emberrel együtt futni. Feldobott. Húzott magával. Inspirált. Holtpont nélkül csináltam végig. Körülbelül 16 km-nél kaptam egy energia löketet. Szárnyaltam és hagytam le az embereket. Fájt a lábam, de nem érdekelt. Csak mentem, mert hajtott valami. A célvonalat elérve remegtem, zokogtam és nevettem egyszerre. A következő pár óra homályos. Átkerültem egy másik dimenzióba.

FB_IMG_1411203340741_2.jpg

Hát így lett az öt percből két és fél óra, a még csak kilométerekben sem mérhető távból 21 kilométer. És akkor csak egyet tudok mondani: az a lány, aki soha nem sportolt, aki kiütést kapott a futástól, ha ezt meg tudta csinálni, ha tud küzdeni a méterekért és percekért, akkor bárki bármire képes. BÁRMIRE. 

sse-airtricity-dublin-half-marathon-janka-kiss.jpeg

Szeresd magad, bízzál magadban és csoda fog történni. Ez pontosan igaz az élet minden területére. Az élet néha kemény. Néha fájdalmas. Néha pofára esel, néha darabokra törsz. Viszont, ha van egy álmod, ha soha nem adod fel, ha harcolsz minden egyes nap, ha dolgozol önmagadon, ha tudsz változni: bármit el tudsz érni. Akármit, amit csak elképzelsz magadnak. Újra és újra talpra tudsz állni. És el tudod érni a legmerészebb álmaidat is. Higgy nekem: erősebb vagy, mint gondolod. 

10715885_10152725138836346_409393787_n.jpg

Szólj hozzá!

Hogyan kell felejteni?

2014.08.31. 11:28 :: BridzsitDzsonszvagyok

Először is türelemmel. Várj. Semmi sem jön azonnal. Lépcsőfokok és dimbek-dombok vannak. Lehetsz dühös, igen. Akár nagyon nagyon mérges is. Hibáztass mindenkit, tombolj, légy heves, haragos. Ez az első szakasz. Aztán kezdj el magadba is nézni. Soha, semmi sem egy emberen múlik. Próbáld meg higgadtan végiggondolni mi miért is történt és leginkább, hogy Te mit rontottál, miben kellett volna máshogy cselekedned. Légy okos. Légy bölcs. Figyelj magadra. Tudatosan kezdj el mindent elpakolni a megfelelő fiókba. Változtass. Mert magadon tudsz. Másokon nem. Ne keresd, és ne kergesd a szerelmet. Nem fogod elkapni. Ő fog majd téged fülön csípni. Pont akkor, mikor kész vagy rá. Addig kösd le magad mással. Szórakozz. Élj. Haladj előre az életed más területén. Biciklizz télen, nyáron. Barátkozz. Fuss, fess. Hajtogass papírcsákót. Készíts fotókat. Néha menj el bulizni. Meditálj. Olvass. Hallgasd meg önmagad. Csak bambulj magad elé. Igazából tényleg teljesen mindegy, hogy mit, csak mindig azt, amit a szíved diktál. Az is elképzelhető néha furcsa dolgokat fog súgni. Nem baj, tedd meg. Így voltam például siklóernyőzni, kineziológusnál, érdekes előadáson, kiállításon, vad bulikban. Így ismertem meg rengeteg embert körülöttem. És így kerültem ide, Dublinba. És ez a legjobb dolog, ami történhetett velem, főleg, ha a felejtés oldalát nézem. Rengeteg minden történt az elmúlt időszakban, amiből minden kellett. Már túl vagyok az első szakaszokon. Már nem tombolok, lehiggadtam. Nem kergetek semmit. Nyitott szemmel járok mindössze. És ennyi. És bár néha nehéz elhinni sok év egyedüllét, néhány félresikerült próbálkozás után, hogy újra lesz nagy szerelem, de akkor is tudom. Szívvel, aggyal. Viszont annyi év társfüggőség után, leginkább mostanra már nem ez éltet. Mert az életnek rengeteg egyéb csodálatos, színes oldala van. És ezeknek élni a legjobb dolog és kaland a világon. 

summer_becycle_girl.jpg

Szólj hozzá!

Egy őszinte vallomás

2014.08.06. 15:20 :: BridzsitDzsonszvagyok

Mert néha annak is nehéz pozitívnak maradni, aki folyamatosan ezt mondja másoknak. Viszont az is igaz, hogy soha nem tagadtam, hogy néha én is megfejelem a padlót. És, ha én elbotlok, akkor azt rendesen teszem. Nem olyan immel-ámmal, hűbelebalázs módjára. De nem ám. Törekszem a maximumra. Ha én padlóra kerülök, akkor az olyan, hogy taknyom nyálam folyik össze a zokogástól. Az olyan, hogy az utca összefut a vinnyogásomra. Az olyan, hogy a barátaim gyorshívó listára kerülnek a telefonban, ég a viber, a whatsapp és a messenger egyszerre. Mert akkor kell ám az a buksi simi. Kellenek a jó szavak. Az igen Janka, király vagy, és igenis meg tudod ezt is csinálni mondatok. Ilyenkor van az, hogy a borfogyasztásom több, mint a csapvíz, a megevett cigaretta meg, mint a kalóriát tartalmazó étkek. Hát, nem tagadom. Van ilyen. Sírok egy kicsit, elmondom, hogy minden milyen menthetetlenül szar, az egész világ ellenem van, az én életem a legrosszabb. Aztán kinevetem magam. Jó hangosan. És újrakezdem. Megint. Nekifutok. Ismét. Mély levegőt veszek. Sokadjára. Mert nem adom fel. Mert soha nem fogom feladni. Igenis meg fogom valósítani az összes álmomat. A lehető legrészletesebben. A legnyálasabb, legrózsaszínebb, leglányregényesebb módon. Mert mostanra már pontosan tudom, mit akarok. És bár néha kell egy kis gravitációs kitérő a föld irányába, tisztító picsogással, de ez újabb erőt, lendületet ad. És addig fogok menni, addig fogom csinálni, míg ki nem dobom a saját kis dupla hatosomat. 

bracelet-girl-necklace-rings-Favim.com-148855.jpg

Szólj hozzá!

Kicsit továbbgondoltam :)

2014.08.05. 16:09 :: BridzsitDzsonszvagyok

10561816_298688766978405_4938010935587516967_n_1407247736.jpg_503x403

Kedves Királyfi! Téged kereslek, ha éles és nagy a kardod. Ugyanis néhanapján majd meg kell küzdeni a sárkánnyal odakint és idebent. Hogy melyik a nehezebb, azt döntsd el Te. Viszont, ha jól forgatod a kardod (odakint és odabent), akkor ígérem királylány leszek melletted...

Szólj hozzá!

Online dating 1.

2014.07.20. 13:01 :: BridzsitDzsonszvagyok

Aki önboldogítóként tengeti az életét, az próbál minden fórumot megragadni, hogy ismerkedjen. Ebben semmi szégyen nincs. Egy online randioldal is mindössze ugyanolyan lehetőség, mint egy buli pénteken, egy vasárnapi kiállításmegnyitó vagy egy hétfői színház. Mindössze egy platform, ahol találkozhatsz emberekkel. Egy plusz lehetőség. Ezt sem kell komolyan venni, de szerintem a bulis, kiállításos, színházas ismerkedést sem. Hülyék mindenhol vannak, és normálisak is. Engem is meg lehet találni néhány ilyen oldalon, bizonyos időközönként felmegyek, használom, aztán elfelejtem.

Viszont, azt kell, hogy mondjam, jó tapasztalataim vannak. A legfontosabb, hogy senkit, soha ne vegyél komolyan. Fogd fel egy játéknak, egy jó szórakozásnak, unaloműzőnek. Ha így indulsz neki, akkor nagy csalódás nem érhet. Nekem lett jó barátom és haverom is, ilyen oldalnak köszönhetően. A két legérdekesebbről szeretnék írni kicsit bővebben.

Az első egy román srác. Hihetetlen lendülettel indultunk neki. Olyan beszélgetés alakult ki már a kezdetek kezdetén, ami hatalmas összepasszolásról adott tanúbizonyságot. Szabadságom miatt két hét csetelés következett. Két hét olyan csetelés, hogy azt soha nem felejtem. Szeretem, mikor veszi a másik fél a lapot. Mikor lehet egymásnak dobálni a labdát. Mikor érti, miről beszélek. Mikor nem akar túl messzire menni, de izzik a levegő a laptopon keresztül. Ez pont ilyen volt. Az első találkozás meg olyan, mintha mi mindig is ismertük volna egymást. Furcsán, érdekesen jó volt. Aztán nem lett belőle kapcsolat. Sok hasonlóság volt ugyan, de pont nem úgy, ahogy egy párkapcsolatban kell. Viszont pontosan úgy, mint egy jó barátságban. Meglátjuk, ez még a jövő zenéje.

A másik egy spanyol fiú volt. Hosszú csetelés nem volt, már nem látom értelmét húzni. Ha szimpatikus már az elején, akkor minek? Beleszeretek a laptopomba, aztán meg kiderül, hogy az életben nem is olyan, mint ahogy írásban átjött. Szóval, minek fecsérelni az időmet, teljesen értelmetlenül. Épp ezért pár nap beszélgetés után találkoztunk. Illetve találkoztunk volna, ha a hatalmas eső miatt nem kerüljük el egymást. Ő dühös volt, sokat várt. Én nem voltam dühös, mert mint mondtam már nincsenek elvárásaim. Végül volt randi, nem is egy, épp kezdődött valami kialakulni, mikor költöznie kellett. Mert bár tudtam az első pillanatban, hogy csak ideiglenesen van itt, de hosszú hónapokról volt szó, ezért döntöttem a találka mellett. Ha úgy alakul annyi idő után, hogy ő olyan, illetve hogy mi ketten olyanok vagyunk, akkor max. költözöm vele. Nagy kaland. De a cége nem így gondolta, hogy nekünk folytatni kellene ezt, és pár randi után a szerződést módosítottak nála. Most épp Japánban van, hála a modern kommunikációnak, tudok róla. Aranyos, kedves, udvariasan vagány, értelmes, humoros, érzéki srác volt. Illetve még mindig, csak mindössze 9000 kilométerrel odébb… Viszont a tapasztalat, az élmény nem változik bennem. Jó élményként marad meg, szívesen gondolok rá vissza. Ez van, az élet ilyen, megyek tovább.

68308-283x424-Stylish_girl_with_laptop.jpg

És most, mikor újra bedobtam magam a mélyvízbe, nagyon nevetek. Nem értem mit gondolnak a pasik. De most komolyan. Az, aki egy hatalmas rajzolt pénisszel a fején fotózkodik, és ezt rakja fel az oldalra, vagy láttam olyat is, aki a saját merevedő farkára akasztott egy szállodai „Kérlek ne zavarj” táblát. (Ne izgulj drága, nem fogok...) A kedvenceim, mikor szép lányokat ölelgetnek. Értem én, kurva menőnek kell látszani, de nálam ez pont visszatetszést kelt. És az, amikor csókolózik valakivel? Itt már a kérdőjelek halmaza tobzódott a fejemben.

Oké átrágtuk magunkat a képeken. Kikukázunk párat, aki egész helyes, szimpatikus és korban is megfelel. No, igen a kor. Ez nagy dilemma volt nekem. Aztán egy kedves barátommal átvitattuk ezt. Konklúzió a következő: ismerek két srácot, mindkettőhöz volt közöm. Az egyik 27 éves, a másik 36. És hát, khm, mindkettő nem normális. Persze nem úgy, mert kedvelem őket, mint barátot, havert, embert, de nem mint pasit. Mint kapcsolatot. Arra ugyanis nálam alkalmatlanok. Szóval kilenc év korkülönbség, nem normális pasikat ezek szerint bármilyen korban lehet találni. Ez bizonyított tény. Az már csak a barátom vicces kedvessége volt, hogy én meg is fogom találni ezeket.

No, és akkor a levelezés. Ezeket nem tudom hova tenni:

fiú: hello

én: hello

fiú: hello, hogy vagy?

én: köszi jól, szombat van, persze, hogy jól vagyok. süt a nap, nincs meló, blablabla. és te?

fiú: jól, köszi

Fantáziadús nyitás. Persze, ha állat jól néz ki, kap egy esélyt egy ilyen nyitással is. De én szeretem az érdekes, különleges kezdeteket. Aztán akad ilyen is:

fiú:honnan való vagy? (oké első kérdések egyike, nyilván, ezzel még nincs is bajom)

én: mit tippelsz? (mert akkor játsszunk)

Ha eltalálja, megírom neki, hogy nyert. A nyereménye pedig egy esély, hogy kávézhat egy magyar lánnyal. Kaptam erre ilyen választ: átugranám a kávét, inkább mennék az ágyadba. Há? Tessék? Mi van?

A durvább az volt, mikor vulgáris szavakkal fejtette ki, hogy mit tenne velem. Azt hiszi, hogy a nőknek ez bejön? Oké, legyen egy kicsi szexualitás. Kell. Jó. Izgalmas. De ne az legyen, hogy leírja a konkrét aktust gusztustalan szavakkal. Könyörgöm srácok, szedjétek már össze magatokat!

Vagy: Kapok egy levelet. Szimpatikus, kedves, normális. Pár levélváltás után kiderül, hogy ő tulajdonképpen nem is itt él, csak szabadságon volt itt, és másnap reggel már megy is haza. Újabb mi a franc van? Érdekelne mi jár a fejükben.

Volt rengeteg vicces levelezés is, aztán semmi nem lett belőle. Elhalt, elmaradt. Vagy ő, vagy én.

Összességében jópofa játéknak tartom. Semmi egyébnek. Szerintem próbáljátok ki mindenképpen. Néhány jó tanács, vagy észrevétel.

1.: Soha ne tulajdoníts neki nagy jelentőséget, addig, míg nem találkoztatok személyesen. Utána sem. De akkor már legalább az online-ból személyes lett.

2.: Mindig add önmagad. Nehéz átadni írásban milyen is vagy, és tudom, hogy sokkal könnyebb hazudni, taktikázni. Viszont nincs értelme. Te is olyannal szeretnél találkozni, aki passzol hozzád, akit érdekesnek találsz. Ne rabold a saját idődet. Sok emberrel fogsz csetelni, ha magad adod, hamar kiesik az, aki nem kell.

3.: Túl sokáig ne húzd a csetelést. Persze nem azt mondom, hogy a helló-szia után menj el vele, de ha már látod pár nap vagy pár levélváltás után, hogy szimpi, találkozzatok. Mit veszthetsz? Egy órát az életedből maximum. Ha tovább levelezel, lehet, hogy sokkal többet.

4.: Mulass és ne bosszankodj! Lehet nem lesz belőle házasság, de lehet egy jó estéd, egy vicces csetelés miatt. Lehet egy jó barátság, vagy valaki, aki révén megismered az igazit. Vagy csak tud neked munkát. Bármi. Soha nem tudhatod. Szóval fogd fel lazán és majd úgyis kiderül, hogy mi miért van.

5.: Legyenek fotóid. Ne túl sok, de ne is egy, ahol háttal állsz. 4-5 körülbelül elég. Nem kell rá anyu, apu, tesó, haver vagy haverok egy ordenáré buliban. Csak te.

6.: Ha nem tudsz írni semmit bemutatkozónak, akkor ne írj. Kerüld az ilyeneket, hogy: nem értem miért vagyok fent az oldalon. (érted te!) Vagy: a barátaim mondták.(és? Idézzem a klasszikust? Ha azt mondják, ugorj kútba…?) Vagy: fogalmam sincs, mit írjak ide.  (Ja, akkor mondjuk ne tedd!)

 

Mindenkinek jó szórakozást kívánok. De ha süt a nap menjetek a szabadba, vagy ha adódik egy jó buli, esemény, mozi, színház, kiállítás akkor inkább ott legyetek. 

(Folytköv...)

Szólj hozzá!

Csak akarni kell...

2014.07.13. 14:17 :: BridzsitDzsonszvagyok

Két évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra megváltozott az életem. Egy héttel később pedig történt valami bennem, ami meghatározza szinte minden napomat azóta is. Soha nem fogom elfelejteni azt a reggelt. Hét nap folyamatos sírás, zombi üzemmód, smink nélküliség, teljes nélkülözése a szép ruháimnak. Hét nap az életemből. És akkor felkeltem. És arcon csapott az érzés. Elvesztegettem az életemből egy teljes hetet. Jézusatyaúristen. Ehhez már öreg vagyok, hogy így teljenek a napjaim. Hisz telhetett volna mosollyal is. Ehelyett csak szenvedtem és sajnáltam magam. Ez volt az origo. Természetesen utána rengeteg mélypontom volt. Sírtam, zokogtam, bőgtem. Fájt, mint az állat. De minden egyes könnycsepp mellett arra a reggelre gondoltam. És istápoltam magam, hogy jobban legyek.

girlphotographysunvintagesadlegnaocniadiot-213726013d76da69d6f5bd251c0b1666_h.jpg

Két évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra megváltozott az életem. Két héttel később pedig történt valami, ami meghatározza szinte minden napomat azóta is: Elkezdtem futni. Emlékszem a kezdetekre. Körülbelül öt percet bírtam. De ez pont elég volt arra, hogy ráérezzek az ízére. Csak szárnyaltam és termelődött az endorfin. Szépen lassan fejlődtem. Jött az első álom és cél: Margitsziget. 5,3 kilométer, meg kell csinálni. Gyönyörű, napsütéses, langyos október elseje volt. Mennie kell. Menni fog és kész. Körbefutottam. Fantasztikus érzés volt. Hihetetlen, felszabadító sikerélmény. Október közepén lenyomtam az első tizenkét kilométeremet. És kicsivel kevesebb, mint két évvel később egy olyan távot teljesítettem, amit soha álmodni sem mertem volna: félmaraton. Öt percből két és fél óra, a még csak kilométerekben sem mérhető távból 21 kilométer. Csak egyet tudok mondani magamnak: én, aki soha nem sportoltam, aki kiütést kapott a futástól, ha ezt meg tudom csinálni, ha tudok küzdeni a méterekért és percekért, akkor bármire képes vagyok. BÁRMIRE. 

539651_4340695680856_284930125_n.jpg

Hát valahogy így indultam. Most két évvel később. Egészen pontosan két évvel és két hónappal. Jól vagyok, köszönöm. Helyreraktam magam. Soha nem mondtam, hogy egyszerű volt. És soha nem gondoltam, hogy könnyű lesz. De tudtam, hogy megcsinálom, mert akartam. Semmi mást nem akartam, csak felejteni, boldog lenni, olyan távolra kerülni a múltamtól, amennyire csak lehet. Kettőezer kilométer lett végül. És ez lett mindennek a katalizátora. A hatalmas változásom színhelye: Dublin. A legjobb, ami történhetett velem. A szenvedős, sírós, kapcsolatfüggő, negatív lánykából egy erős, önálló, „egyedül is megállja a helyét” nő lett. Oké, a sírás megmaradt… Néha.

Pozitív vagyok. Nem rágódom és nem aggódom. Már nem. Semmin sem. Persze én is akarok gyereket és családot és szerető férjet. Jó munkát, szép karriert, biztos, boldog jövőt. 33 vagyok. Most jöhetne az, hogy atyaúristen ketyeg a biológiai órám, hogy minek bohóckodom egy másik országban egy szendvicsbárban, hogy minek teszem ezt vagy azt. Vagy miért nem teszem emezt vagy amazt. Ezek engem már nem érdekelnek. Élem az életem. Teszem a dolgom. Fejlődök. Fejlődött az angoltudásom, az írás készségem, a Facebook oldalam, a futásom, a terveim, a meglátásaim, a hozzáállásom. Eddig minden az életemben a megfelelő időben jött. Hiszem ez így is marad. A sors különböző szerepeket oszt nekünk. Valamiért én ezt kaptam. Tudom nekem mi a boldogságom, de a kérdés az, hogy ez egyezik-e a sors döntésével? És lassan minden az én fejemben is a helyére kerül. Ugyanis már látom és értek mindent. Tudom, miért kapom ezt, miért nem kaptam amazt, és miért történt mindez velem.

Két éve és két hónapja megváltozott az életem. Akkor nem sejtettem, hogy életem egyik legizgalmasabb időszaka előtt állok. Mert az volt. Határozottan. És a legjobb az egészben, hogy most már tudom és látom. Ezáltal nagyon élvezem. Köszönöm, jól vagyok. Boldog vagyok. És üzenem mindenkinek: ez még csak a kezdet… 

balloons-girl-happiness-Favim.com-179502.jpg

Szólj hozzá!

Elfogadás. Szeretet. Tisztelet. Kommunikáció. Bátorság. Csak merd megnyitni a szíved!

2014.06.08. 12:50 :: BridzsitDzsonszvagyok

Az elmúlt két évem utazásokról szólt. Új életet kezdtem egy másik országban, egy másik világban, utaztam önmagam felé, mások felé. Figyeltem, tanultam, elemeztem, változtam. Találtam új álmokat, embereket, célokat, kedvteléseket. Az emberi kapcsolatokat elemeire szedtem, körbejártam, agyaltam rajtuk, megírtam. Néztem másokéit, sajátjaimat. Meglévőket és elmúltakat. Sok-sok felismerés, letisztulás van a fejemben. De a legnagyobb kérdésem még mindig az: Ki vagyok én? Mit akarok a világtól, önmagamtól? Mi célra vagyok itt? Újra, nagyon és végzetesen megtalált az írás. Kinyíltam zárkózott valómból. Bátor lettem, kishitűségem elmúlt, bízom magamban. Az nem is kérdés, hogy teljes mértékben új ember lettem. És ezt az új embert nagyon szeretem. Jó irányba haladok lépésről lépésre. Őszinte embernek tartom magam. Jól esik itt „papíron” kiüvölteni magamból, amit gondolok, érzek. Ez lehet, sebezhetővé tesz. Lehet, sokan elítélnek vagy furcsán néznek rám, hogy ennyire őszintén vallok és írok magamról, érzésekről, gondolatokról. De nem érdekel. Többet, sokkal többet kaptam ettől az egésztől, mint amit elvett. Akinek nem tetszik, ne olvasson. Nem kötelező.

Két év. Utazások. És keresések. Társkeresés. Igen. Mindenkinek mást jelent a boldogság. Van, aki gazdag akar lenni. Van, aki híres énekes. Én mindig is boldog feleség és anya akartam lenni. Az elmúlt időszakban görcsösen próbáltam ezen változtatni. Elhitetni magammal, hogy nekem más céljaim is lehetnek. Be kell látnom, nem megy. És nem is akarom. Nekem ez a boldogságom. Két éve nem lelem a társam. Rengeteg próbálkozás áll a hátam mögött. Küzdések, könnyek, majdnem szerelmek, érdeklődések, kötődések, vonzódások, mosolyok, összenézések. És semmi. Még mindig semmi. Néhány randi, vagy pár levélváltás, egy csók egy buliban, mámoros éjszakák, sok hónapnyi játszadozás, „nem-akarok-komoly-kapcsolatot-csak-szexet” és a legvégén egy tökéletes találkozás, ahol minden, minden úgy tűnt, mint a mesében. Ahol hosszú idő után újra azt éreztem, amire mindig is vágytam. Ahol hosszú idő után azt is kaptam, amire vágytam. És ahol ismét összetörtem. Csalódott lettem. És a legrosszabb talán az, hogy elvesztettem a hitem. És itt kezdődött az igazi agyalás. Harminc felett társat találni. Én a magam részéről szerintem még könnyű eset vagyok. Nem, nem úgy. Úgy nem. Amúgy. Könnyen megkedvelek embereket, és esélyt adok sok mindenkinek, ha egy kicsit is érzem a vibrálást kettőnk között. És nem adom fel az első buktatónál. Az első elbizonytalanodásnál. Mikor először felmerül a gondolat: biztos, hogy őt akarom? Ebben a korban mindenki tele van hatalmas csomagokkal. Én nem különben. Nem tartom magam nagy embernek, egyáltalán. Viszont bármennyire is össze voltam törve, bármi is történt velem, bármekkora is az a hátizsák, mindig is készen álltam egy újra. Készen az új szerelemre. Igen, minél később jön, annál könnyebb, valóban. De mindenkinek máshogy könnyebb felejteni. Valaki bezárkózik magányába, valaki minden élőlényt még röptében is, valakinek meg szüksége van társra maga mellé. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy én sem vagyok normális. Nagyon nem. Viszont egyszerűen azt látom, hogy ez harminc felett még nehezebb. És nagyon sokan bajosan viselik ezeket a csomagokat. Hogy nem tudják cipelni, kényelmetlen nekik, nem tudják beépíteni az életükbe. Aki fiatalabb az azért alkalmatlan, mert még nem akar komolyat, aki idősebb az meg már tele van sebekkel. És a pasiknak minden jobban fáj, mint a nőknek. Szerintem. Ez is csak egy vélemény a sok közül. És aztán a csalódások után felveszik a macsó-stílust, a „mindenkit-meg-fogok-dugni-és-leszarom-a-fejét” érzést. A lányok meg inkább picsogva, sértődötten magukba fordulnak. És hisztiznek minden pasinak és nem bíznak meg senkiben. Ez az általános. A kivétel meg erősíti a szabályt. Én például nem ilyen vagyok. Én magamnak csipogok és tovább hajtom az igazit, nem érdekel hányszor fognak arcon csapni, akkor is meg fogom lelni. Nálam mindenki megkapja a kezdő bizalmat.

 

Két év. Emlékszem minden pasira. Minden fejlődésre. Minden megérintésre. Mert én olyan lány vagyok, akit minden egyes ember így vagy úgy megérint. Nekem lelki érintés nélkül nem megy semmi testiség és egyáltalán semmi. Jó sok béna próbálkozás volt, amin ma már természetesen mosolygok. Olyan, aki igazán, mélyebben megérintett mindössze 3 ember. És van még egy köztes kategória: aki érdekes volt számomra bármilyen szempontból, csak hamar rövidre zárta ezzel vagy azzal.

A három megérintés a lehető legkülönbözőbb emberek voltak, legkülönbözőbb szakaszokban. Az első: Dublin megérkezés, még nem jó passzban. Ő sem. Találkozunk, életünk néhány órára, napra összefonódik fizikailag, majd hónapokra virtuálisan. Érdekes, értelmes, jó fej. Megfog. Csak épp nem akart tőlem semmi komolyat, mert nem szerelmes belém.

Kettő: Már épp kezd minden kialakulni itt. Barátok, munka, sok sok buli. Jött ő. Magabiztos volt, értelmes, jó képű és nagyon sérült lelkileg. Nem akart semmi komolyat, mert nem volt szerelmes belém. Viszont utána még jó pár hónapig se veled se nélküled volt. Eldobott, felvett. Játszott velem, mint egy labdával. Én meg hülye voltam és hagytam magam.

Harmadik: Túl a múlton, túl a „se-veled-se-nélküled”-en. Tökéletesnek tűnő pillanatban, tökéletesnek tűnő megismerkedéssel, tökéletes passzolással. Lángolás, testileg, lelkileg. Szép szavak, bókok, csókok, ölelés minden pillanatban. Mindezek után, két szép szó közt szakított, mert nem szerelmes belém. Az értetlenség teljes mértékben átjár. A fásultság, szürkeség lengi be lelkem. Ezt bőven tudnám még elemezni, de most nem akarom.

Fiúk, lányok. Szedjük már össze magunkat. Ne tegyük tönkre a másikat, magunkat, a társas élet szépségeit. Bár ez már egy más világ, már nem életre köttetnek a kapcsolatok huszonéves korban, de igenis lehet újrakezdeni. Adjunk bizalmat a másiknak. Próbáljuk megismerni. Nem hamar feladni. De nem is elhúzni és játszani a másikkal. Nem hatalmas elvárásokat kergetni. Nem a tökéletest keresni, mert olyan nincs. Tiszteljük, becsüljük az ellenkező nemet, annak másságát.

Elfogadás. Szeretet. Tisztelet. Kommunikáció. Bátorság. Csak merd megnyitni a szíved!

 

tumblr_lxrk3534YJ1rnnvi2o1_500.jpg

Szólj hozzá!

elengedések

2014.05.25. 12:47 :: BridzsitDzsonszvagyok

Már majdnem két hete újra itthon vagyok. A szabadságom feltöltött és leginkább kicserélt. Új ember lettem, és újabb szakaszt hagytam magam mögött. Jelenleg a lezárások és elengedések időszakát élem. Két év kellett mindehhez. Két év, egy költözés kettőezer kilométerrel odébb, rengeteg új élmény, barát és persze béna próbálkozások pasikkal. Végigjártam egy csomó lépcsőt, volt rengeteg hullámvölgy. Voltak mérföldkövek, mikor éreztem, hogy szintet léptem és boldog vagyok. De mindig tudtam van tovább. Most egy újabb fordulópontnál tartok. A végső továbblépéshez szükséges elengedés. Mindenkit és mindent. És mivel véletlenek nincsenek, az elmúlt napokban találkoztam az összes olyan emberrel, akivel volt még elszámolnivalóm. Tiszta szívvel lezártam mindegyiket. Már nincs se harag, se düh, se kapaszkodás görcsösen és értelmetlenül olyan emberek irányába, akik nem érdemlik meg. Mindegyiket elfújta a szél. Az utolsó cseppeket is. Azokat, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Most látom csak, hogy ott voltak a szívem legmélyén, a tudatalattimban, mikor már nincsenek. Hihetetlen felszabadító érzés. És megnyugtató. A nyugalom járja át minden porcikámat. És mindezek tudatában várom a következő szintet. Mert most már azt is tudom lesz. Mert még innen is van tovább. Sőt, innen lesz csak igazán izgalmas. Óhatatlanul is eszembe jut sok történés az elmúlt évekről. De a nagy többsége már csak homályos emlékkép. Néha olyan érzés, mintha nem is velem történt volna. Egy álom. Büszke vagyok magamra még mindig és egyre jobban. Soha nem késő újrakezdeni, soha nem késő belekezdeni. És soha nem késő megváltoztatni az egész addigi életed. Bárki képes rá…

 

colorful-fun-girl-night-ocean-Favim.com-437603_large.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása