Immár fél éve újra itthon.
Akkor ígértem nektek, hogy majd mesélek. És most elérkezett ez a pillanat is. Bár a teljes mértékben kitárulkozó lány már a múlté. Zárkózottabb, visszafogottabb lettem. Tudjátok: a tékozló lány hazatért, Bridzsitdzsonsz pedig valahol Dublinban elveszett.
Az előzményekről:
Két évvel és két hónappal hazaérkezésem előtt Dublinban elkezdődött ámokfutásom, felejtésem, terápiám, kalandom. Miközben kétségbeesetten kerestem a másik felem, szinte észrevétlenül tettem magam túl a múlt fájdalmain. Írtam, futottam, barátkoztam, angoloztam, pasiztam, buliztam és közben gyógyultam. Aztán egyszer csak feleszméltem, és rádöbbentem: jól vagyok. Hogy amiért oda érkeztem, azt mind mind egytől egyig elértem. És akkor döntésemmel egyidejűleg betoppant az életembe Ő.
Késő éjjel érkezett, nagyon váratlanul és leginkább akkor még nagyon érdektelenül. Szimpatikus volt. Normális. Jó fej. És ennyi. Pont. Aztán mégis hatalmas meglepetéssel teljesen felfordította az életemet pár hét alatt. A sok érdekesen sehova nem vezető pasi után róla sem gondoltam többet. Ott ültünk és arról beszélgettünk, hogy mekkorát csalódtunk mindketten a másik nemben és a kapcsolatokban. Aztán valahogy összekavarodtunk. Nyilván a buli hangulata és mindkettőnk csalódottsága segített, hogy így alakuljon. Én másnap felszálltam a gépre és visszamentem Dublinba, hogy mindent ott folytassak, ahol abbahagytam: munka, futás, írás és rengeteg buli. Mégis kettő héttel később már foglaltam le az újabb jegyet haza, miközben vadul cseteltünk. Az online kommunikáció összes formáját kimerítettük egy nap alatt. Reggel vele keltem messengeren, napközben vadul írtunk viberen, este meg a Skype-os arcára aludtam el. Megmagyarázhatatlan szálakkal kötődtem hozzá. Vonzódtam, akartam, vágytam rá. Vártam, hogy újra írjon, hogy vajon olyan-e a hangja, ahogyan emlékszem rá, olyan-e csókja, ahogy élt a fejemben. Másfél hónappal később újra láthattam. Eltöltöttünk együtt öt csodálatosan varázslatos napot. Az "Ötnapos randi" - emlegeti Ő azóta is így. Pillanatok alatt egymásba szerettünk. Innentől kezdve nem az volt a kérdés, hogy hazaköltözöm-e, hanem az, hogy mikor. A kezdeti "tavasszal megyek"-ből január vége lett, majd egy lefoglalt január eleji one way ticket. Amit végül pár héttel később szívemben hatalmas boldogsággal átfoglaltam, hogy két év után újra itthon legyek karácsonykor!
December 21-én leszálltam újra Új életembe. Újra Budapestre. Újra szerelembe. Ismerkedtünk. És közben pontosan tudtuk mi ketten mindig is egymásra vártunk. Hogy az egész addigi életünk minden egyes mozzanata azért történt úgy, ahogy, hogy felkészüljünk a másikra. Hogy a lehető legtökéletesebb pillanatban találkozzunk. Csoda volt minden perc, amit vele tölthettem. Egyszerűen tökéletes. Aztán a csoda folytatódott.
2015 Valentin nap. Szombat volt és gyönyörű napsütés. Egyedül voltam itthon, valakinek sajnos néha szombaton is dolgoznia kell. Szerencsére csak pár órára kellett mennie, este pedig hivatalosak voltunk egy vendégségbe. Társas, kártya ilyesmi. Nagyon vártam. Már éreztem a búzasör ízét a számban. Furi, napok óta irtózatosan kívánom. Pedig soha nem voltam az a sör ivó lány. És búzasört talán, ha egyszer ittam életemben. Érdekes, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Ahogy annak sem, hogy képtelen voltam lefutni 5 kilométert. Háromnál lihegve, kifulladva fel kellett adnom. Ilyet szinte soha nem csináltam. Talán egyszer álltam meg előbb, de akkor nagyon beteg voltam. 4 hónappal a fél maraton után mindenesetre furcsa, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Nem akarok rágyújtani, nem kívánom a piát és állati fáradt vagyok. Érdekes, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Májkrémes mandarinos kenyeret eszem és olthatatlan vágyat érzek, hogy egyek egy narancsot és egy almát, pedig nem igazán szeretem a gyümölcsöt. Érdekes, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Aztán késik egy napot. Na, ENNEK már tulajdonítok jelentőséget. Nem szokott. Inkább előbb, mint később. Kezemet tördelve, törökülésben olvasgatom a tesztek leírását a neten. Vajon kimutatja egy napos késénél is? Van ilyen, olyan, amolyan. Sokféle. Sok mindentől függ. Az is lehet, hogy már most két csík lesz, de az is lehet, hogy csak egyet fog mutatni akkor is, ha állapotos vagyok. Jó szokásomhoz híven, addig nyugtalanítom magam, míg muszáj vennem egyet. Gondoltam, ha pozitív, akkor legalább megtudtam. Ha negatív és késik, akkor majd tesztelek újra. Elrohantam és megvettem, hazamentem és pisiltem. Az öt perc várakozás alatt nem akartam mellette gubbasztani, így kimentem. De egyszerűen képtelen voltam nem szuggerálni. Három perc után berontottam a wc-be. És megláttam azt, amit nem gondoltam volna: határozott, erőteljes KETTŐ piros csík üvöltött az arcomba: "anya, jövök"
Terhes vagyok. Terhes vagyok. TERHES VAGYOK! Egyetlen mondat zakatolt a fejemben. Aztán jöttek a következők: még munkám sincs, hétfőn derül ki, hogy tényleg felvettek-e. Mindössze 4 hónapja ismerem ennek a két csíknak az apját és ez csak a bruttó időnk: kevesebb, mint 2 hónapja költöztem haza. Számít ez? Elég ez? Felkészültem már?
Aztán: hogy mondom el Krisznek? Anyámnak? A tesóimnak? A barátaimnak?
Fél óráig bírtam üldögélni az olyan tervekkel, mint: ráírom a tükörre, írok egy verset, veszek valami babásat, becsomagolom a tesztet, aztán felemeltem a telefont:
-Szia Kincsem mi újság? - Hallottam a kedves hangot a túlparton.
-Á semmi különös. Ülsz?
-igen, épp ebédelek.
-Vettem egy tesztet és pozitív lett.
Először csönd, aztán hirtelen meghallom azt a mondatot, ami még most is borzongással mászkál a fülemben: Kisbabánk lesz?
-igen, nagyon úgy tűnik.
A Valentin napot kölcsönösen utáljuk. Meg is beszéltük, hogy semmi ajándék, fakszni, mert nekünk van egy másik napunk. Nekünk, kettőnknek. Szóval 2015 Valentin napjára én nem ajándékoztam hülye nyálas plüssfigurát, gagyi ajándék kártyát vagy szexi fehérneműs estét. Az én ajándékom sokkolóan, egyedien, különleges volt. Az én ajándékom egy Új élet volt a szívem alatt.
Látjátok? Csodák igenis léteznek, csak hinni kell bennük. Én mindig is hittem a magam kis tündérmeséjében. Soha nem volt kérdés, hogy létezik-e. Egyet nem tudtam csak: mikor és hogyan fog betoppanni az életembe. Aztán pont úgy jött, ahogy sejtettem: akkor, mikor nem számítok rá. Váratlan érkezése után egy évvel pedig ennek a csodának hihetetlen folytatása lesz. Mert bár nem terveztük, de a boldogság és öröm annál nagyobb volt már az első pillanatban. Ő úgy döntött jönni szeretne. Ez a kicsi emberke azt mondta nem vár, úgy gondolta most van a tökéletes idő, hogy megérkezzen hozzánk. És most már mi is tudjuk, hogy nincs olyan, hogy túl korán vagy túl későn. Minden akkor, úgy és ott történik, ahogy történnie kell.
